HTML

BUNYEVÁC HOLOKAUSZT


Hogy áldozatnak tartom-e a magyarországi bunyevácokat?

Igen, annak tartom, annak vagyok kénytelen tartani.

Erre kényszerítenek másfél évtizede, de a 2006-os év "kisebbségi napja" óta még inkább erre kényszerülök.

Csakhogy!
Az a nem mindegy, hogy önként hozunk-e - mondjuk egy igaz ügy érdekében - áldozatot, vagy mások ránk erőszakolt akarata tesz áldozattá bennünket.

Az identitástudatunkat nem tudomásul vevő kisebbségi törvényt, akár még tekinthetném figyelmetlenségnek köszönhetőnek is (nem az), de a magyar parlament 2006. december 18-ai döntése már egy vérlázító konszenzus.
Egy példa nélküli konszenzus!
Amit bűnében még az sem kisebbít, hogy ez egy konspiratív megtévesztésen alapuló konszenzus a csordaszellemiség jegyében.

Nem más ez a szememben, mint egy relatíve békésnek tekinthető időszakban elkövetett népellenes bűn. Bunyevácok elleni merénylet, azok ellen, kik hitüket és reményüket tették a magyar parlament asztalára.
Népet még nem csaptak úgy orcán, ahogy ezt tették velünk azok, akiket választópolgárokként mi bunyevácok is hozzásegítettünk tisztségükhöz. Ahhoz a tisztséghez, melyhez tizennyolc képviselőt kivéve méltatlannak bizonyultak.

Muity Mijo
Baja

Ide írj!


Index fórum:

Mijo Baja Klubja




FACEBOOK oldalam

YOUTUBE oldalam


Creative Commons Licenc
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

Friss topikok

Linkblog

Kérdések és válaszok: Szászfalvi László országgyűlési képviselő (KDNP)

2006.12.28. 12:45 Muity Mijo

"... nem tudom számon tartja-e ezt valaki, de egyre több lesz a szomorú évfordulónk és egyre kevesebb az örömteli ..." - teszi fel hezitálva költői kérdését, Szászfalvi László országgyűlési képviselő. Igen, Szászfalvi úr, mi számon fogjuk tartani! Lévén éppen ön…

komment

Címkék: horvátország horvát képviselő bunyevác doktor lászló márton referens országgyűlési szászfalvi csatlós karagity származású

Miért nem lehet direkt hozzászólni e bloghoz?

2006.12.26. 10:50 Muity Mijo

Feltették páran a kérdést, miért nem lehet e bloghoz hozzászólni? Lehetett. Egy ideig. Míg pár szlávgyűlölő pszichopata agyi kripli, drabális módon bele nem rondított. Például ilyenek

komment

Dr. Szili Katalin házelnök válasza beadványunkra.

2006.12.22. 12:34 Muity Mijo

"A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKE Muity Mihály úr részére Baja Tisztelt Muity Mihály Úr! A népi kezdeményezésükre vonatkozó, 2006. december 12-én e-mail-en megküldött levelében foglaltakra válaszolva az alábbiakról tájékoztatom: A…

komment

Címkék: szili katalin házelnök

Vádolom Vízi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét!

2006.12.22. 07:58 Muity Mijo

Alapos okom van közérdekű adatok jogellenes eltitkolását feltételezni Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke esetében, amikor 2006. április 11-én aláírta, majd kiadta azt az MTA-állásfoglalást, melyben egy népcsoport javára részrehajló módon - ez a horvát…

komment

Címkék: segítség közérdekű adatok történelmi nemzetközi jogellenes karitatív jogcím megítélés eltitkolása ellopni

Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről

2006.12.21. 21:33 Muity Mijo

"Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről." "14. Cikk. Megkülönböztetés tilalma A jelen Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény,…

komment

Címkék: jogok emberi egyezmény alapvető szabadságok védelméről

És minálunk létrehoz-e valaki is, a bunyevácok jogainak védelmére egy kormánybizottságot?

2006.12.21. 21:04 Muity Mijo

"Lerombolták az elüldözött szlovén romák korábbi lakhelyét." És vajon Magyarországon előállhat-e, hogy arra illetékesek rádöbbennek, miszerint a Magyar Tudományos Akadémia tudatosan tévesztette meg az Országos Választási Bizottságot (csakhogy ők ezt nem vették…

komment

Plenáris ülés: népi kezdeményezésünk tárgyalása szóról szóra.

2006.12.19. 18:53 Muity Mijo

Dr. Világosi Gábor (SZDSZ) Felszólalás Szászfalvi László (KDNP) Felszólalás Dr. Világosi Gábor (SZDSZ) Felszólalás Gusztos Péter (SZDSZ) Felszólalás Dr. Világosi Gábor (SZDSZ) Felszólalás Pettkó András (MDF) Felszólalás Dr. Világosi Gábor (SZDSZ)…

komment

Egy MTI hír, amikor még hírnek tekint(h)ették.

2006.12.19. 17:35 Muity Mijo

Az OVB támogatta a bunyevác kisebbség népi kezdeményezését

komment

Ivan Antunović: Razprava o podunavskih i potisanskih Bunjevcih i Šokcih u pogledu narodnom, vjerskom, umnom, gradjanskom i gospodarskom.

2006.12.19. 09:34 Muity Mijo

Ivan Antunović: Razprava o podunavskih i potisanskih Bunjevcih i Šokcih u pogledu narodnom, vjerskom, umnom, gradjanskom i gospodarskom. Antunovićeva Razprava Prid ovogodišnji Božić spremili smo, našim Bunjevcima širom svita, najpoznatiju knjigu biskupa Ivana Antunovića…

komment

Köszönet illet 18 Országgyűlési Képviselőt!

2006.12.18. 18:55 Muity Mijo

KISEBBSÉGEK NAPJA! Egyúttal kijelentem, hogy innentől kezdődően ezt a banánköztársaságot nem tekintem hazámnak! Itt születtem, itt születtek és éltek az őseim évszázadokra visszamenően, de most 334+7 hatalmat gyakorló ellopta a szülőföldemet, elorozta a gyökereimet. Ez…

komment

Címkék: banánköztársaság napja kisebbségek

TESZTELT ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK!

2006.12.18. 15:48 Muity Mijo

TISZTELT ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK! A világ egyik kirívó csúfsága lenne, ha Magyarország parlamentje éppen a Kisebbségek Napján tiporná lábbal a hazai bunyevácok kisebbségi jogait! Semmi mást nem kérek a magyarországi bunyevácok nevében, csak egy pillanatnyi…

komment

Címkék: bunyevác napja diszkrimináció kisebbségek

Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés házelnöke köszönti a kisebbségeket.

2006.12.18. 15:01 Muity Mijo

KISEBBSÉGEK NAPJA! Morbid! Hogy éppen ma ... Köszönjük, kedves Házelnök Asszony! Mint több száz éves történelmi múltú honi kisebbség, mi bunyevácok köszönjük a szíves köszöntést! Nyugtával a napot ..., nyugtával e napot. Jó lenne együtt…

komment

A Szerb Tudományos Akadémia állásfoglalása.

2006.12.18. 14:02 Muity Mijo

A Szerb Tudományos Akadémia állásfoglalása. Ugyan ezt mi kizárólag amiatt kértük meg, mivel dr. Karagics, az országos horvát önkormányzat elnöke az ominózus "Hrvatska kronika" című kisebbségi filmben kilátásba helyezte a Horvát Tudományos Akadémia állásfoglalását,…

komment

Délvidéki S. Atilla történész reagálása, a "vitanapon" előadott horvát frázisokra.

2006.12.18. 13:11 Muity Mijo

Délvidéki S. Atilla történész reagálása, a "vitanapon" előadott horvát frázisokra. Az előzőekben már bemutatott "részjegyzőkönyv" demonstrálja azt a stílust és tartalmat, amit Karagics elnök, és Ispánovity főosztályvezető engedett meg magának. Természetesen fő…

komment

Délvidéki S. Atilla vitadolgozata, a vitát generáló MTA állásfoglalással szemben.

2006.12.18. 13:02 Muity Mijo

Délvidéki S. Atilla történész vitadolgozata, a vitát generáló MTA állásfoglalással szemben. Döbbenetünkre, az MTA nem képviseltette magát azon a "vitanapon", ahol módjukban állt volna kísérletet tenni megvédeni azon állításaikat érveinkkel szemben, melyek így…

komment

A vitanapnak nevezett Emberi jogi bizottsági ülés részjegyzőkönyve.

2006.12.18. 12:40 Muity Mijo

A vitanapnak nevezett Emberi jogi bizottsági ülés részjegyzőkönyve.

komment

Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ajánlása.

2006.12.18. 10:07 Muity Mijo

Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ajánlása.

komment

Beadvány az Országgyűlés Házelnökéhez.

2006.12.18. 09:10 Muity Mijo

Magyar Országgyűlés Dr. Szili Katalin asszonynak, az Országgyűlés elnökének Tárgy: Vizsgálat indítványozása; parlamenti tárgyalás és szavazás elnapolásának kérelme. Tisztelt Házelnök Asszony! A parlament honlapja szerinti H/960 irományszám alatt látható, a…

komment

Közszolgálati médiánk, az MTV rövidfilmje, mint "horvát" szócső.

2006.12.18. 09:04 Muity Mijo

komment

Három iromány egy paksamétában.

2006.12.17. 20:57 Muity Mijo

Három iromány egy paksamétában. 1. Az OVB elnöke, Dr. Szigeti Péter tájékoztató levele az Országgyűlés elnöke, Dr. Szili Katalin részére. 2. Az OVB 491/2006. (IX.7.) határozata. 3. A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása az OVB felkérésére. Ez az állásfoglalás…

komment

Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről

2006.12.17. 20:36 Muity Mijo

Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről

komment

Az Országos Választási Bizottság 491/2006. (IX. 7.) OVB határozata

2006.12.17. 19:49 Muity Mijo

Az Országos Választási Bizottság 491/2006. (IX. 7.) OVB határozata

komment

Az Országos Választási Bizottság 365/2006. (VIII. 3.) határozata

2006.12.17. 19:45 Muity Mijo

Az Országos Választási Bizottság 365/2006. (VIII. 3.) határozata

komment

Címkék: bizottság országos választási határozat

Az Országos Választási Bizottság 221/2006. (IV. 18.) határozata

2006.12.17. 19:20 Muity Mijo

Az Országos Választási Bizottság 221/2006. (IV. 18.) határozata

komment

Beadvány az Országos Választási Bizottság részére

2006.12.17. 18:03 Muity Mijo

Országos Választási Bizottság Dr. Ficzere Lajos elnök úr részére 1094 Budapest, Balázs Béla u. 35. Tárgy: beadvány az Országos Választási Bizottság részére Küldés módja: ajánlott postai levél. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országos Választási…

komment

Címkék: bizottság bunyevác törvény nemzeti országos aláírásgyűjtés kisebbségek önazonosság választási jogai honos népcsoport etnikai

További kapcsolódó témakörök.

2006.12.17. 17:46 Muity Mijo

Bunyevác vagyok-vagyunk még bunyevácok Nemzetiségi kérdések Bunjevacki Nacionalni Savet

komment

Címkék: bunyevác nemzetiségi bunjevacki nacionalni savet

Nemzetiségi elismerést a bunyevácoknak

2006.12.17. 17:26 Muity Mijo

Ezzel indult a népi kezdeményezés előkészítése. "61. § (1) E törvény értelmében Magyarországon honos népcsoportnak minôsülnek: a bolgár, a cigány, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán.…

komment

Címkék: népszavazás elismerés törvény nemzetiségi kezdeményezés népi kisebbségi honos népcsoport

süti beállítások módosítása