HTML

BUNYEVÁC HOLOKAUSZT


Hogy áldozatnak tartom-e a magyarországi bunyevácokat?

Igen, annak tartom, annak vagyok kénytelen tartani.

Erre kényszerítenek másfél évtizede, de a 2006-os év "kisebbségi napja" óta még inkább erre kényszerülök.

Csakhogy!
Az a nem mindegy, hogy önként hozunk-e - mondjuk egy igaz ügy érdekében - áldozatot, vagy mások ránk erőszakolt akarata tesz áldozattá bennünket.

Az identitástudatunkat nem tudomásul vevő kisebbségi törvényt, akár még tekinthetném figyelmetlenségnek köszönhetőnek is (nem az), de a magyar parlament 2006. december 18-ai döntése már egy vérlázító konszenzus.
Egy példa nélküli konszenzus!
Amit bűnében még az sem kisebbít, hogy ez egy konspiratív megtévesztésen alapuló konszenzus a csordaszellemiség jegyében.

Nem más ez a szememben, mint egy relatíve békésnek tekinthető időszakban elkövetett népellenes bűn. Bunyevácok elleni merénylet, azok ellen, kik hitüket és reményüket tették a magyar parlament asztalára.
Népet még nem csaptak úgy orcán, ahogy ezt tették velünk azok, akiket választópolgárokként mi bunyevácok is hozzásegítettünk tisztségükhöz. Ahhoz a tisztséghez, melyhez tizennyolc képviselőt kivéve méltatlannak bizonyultak.

Muity Mijo
Baja

Ide írj!


Index fórum:

Mijo Baja Klubja




FACEBOOK oldalam

YOUTUBE oldalam


Creative Commons Licenc
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

Friss topikok

Linkblog

Átadtuk a bunyevác aláírásgyűjtés első fordulója íveit az Országos Választási Bizottságnak!

2010.08.25. 07:40 Muity Mijo



A vonatkozó törvény rendelkezéseinek megfelelően - lásd Ve. 118/A. § (1) bekezdésében foglaltak - tegnap, azaz 2010. augusztus 24-én az erre biztosított határidőn belül átadtuk az októberi választás miatt most megszakított aláírásgyűjtési folyamat első fordulója alatt összegyűjtött támogató aláírásokat tartalmazó íveket az Országos Választási Iroda képviselője részére, aki azokat egy átadás-átvételi jegyzőkönyvben rögzítettek szerint az Országos Választási Bizottság elnöke megbízásából átvette.

Érdeklődésünkre megtudtuk, hogy ebben a stádiumban nincs lehetőség arra (kérésünk esetén sem), hogy az OVB egy időközi kontrollt végezzen az átvett aláírások kapcsán, mint elhangzott, ők most nem feldolgozásra, hanem megőrzésre vették át azokat az íveket, melyek a majdani novemberben folytatódó aláírásgyűjtés alatt megszerzett és hasonló módon leadott álírásokkal együtt kerülnek feldolgozásra, megállapítva azt, hogy tartalmaznak-e legkevesebb 1000 olyan hiteles aláírást, ami bunyevác mozgalmunk továbbhaladásához szükséges.
Szerény megítélésem szerint a most átadott aláírásgyűjtő ívek feldolgozás esetén máris megfelelnénk ennek az elvárásnak, de mint több helyen is kilátásba helyeztem már, ebben az esetben is tovább folytatnánk keményen a gyűjtést a második forduló ideje alatt.

A támogató aláírások gyűjtésének a folytatására számításaink szerint 2010. november 15. napjtól lesz lehetőségünk további szűk 3 héten át.
Itt ismét két napot fogunk veszíteni, mivel az október 3-án tartandó választást követő 41. nap szombatra fog esni. A vonatkozó törvényben megfogalmazottak értelmezése meglehetősen merev, példa okáért utalok az első forduló kezdő időszakára, ahol szintén elveszítettük azokat a napokat, mialatt a hitelesítési záradékkal ellátott aláírásgyűjtő ív postai úton történő kézbesítése meg nem történt. Ez hiába vesz igénybe napokat, a törvényi értelmezés az Alkotmánybíróság javunkra szóló határozatának Magyar Közlönyben történő megjelenésének időpontját tekinti kezdőnapnak. Még akkor is, ha jómagam - mint kezdeményező - mondjuk egy baleset miatt hetekig képtelen vagyok átvenni az alapdokumentumot.
Itt említem meg az Alkotmánybíróság igencsak meglepő viszonyulását is hozzám, mint a bunyevác aláírásgyűjtés kezdeményezőjéhez.
E tekintélyes testület előtt nagyobb tisztelet övezi azokat, akik ügyünk OVB-határozatát mondvacsinált, és a későbbiek során elutasított ürüggyel megtámadják (nem mellesleg ezek személyazonossága döbbenetre titok marad), mint szerénységemet, aki az eljárás folyamata alatt szinte semmi érdemi tájékoztatáshoz sem képes hozzájutni sorsa későbbi megpecsételőitől. Hiába illette ügyünket soron kívüliség, mégis öt olyan hónapnak kellett eltelnie, mely miatt lekéstük az őszi kisebbségi választást. Szabadon szárnyaló fantázia kérdése, ki miként ítéli meg mindezt még akkor is, ha a kihirdetett határozat javunkra szólónak bizonyult.
"Természetesen" az ügyünkkel kapcsolatos Ab-ülés időpontjáról sem értesített senki sem, mint az ítéletre várót, fikarcnyi esélyt sem adva arra, hogy a nyári szabdságok kellős közepén legalább pár nap rendelkezésünkre álljon gyorsítottan felkészülni a folytatásra. Nem mellesleg az Ab tárgyalásán sem a megtámadott, sem annak képviselője nem vehet részt!
Az elkövetkező 82 nap alatt lesz még időnk bőven alaposan kitárgyalni ezeket a kérdéseket.


Bunyevác mozgalmunk kapcsán egy dolog a lényeg, hogy a horvátok és műhorvátok koncentrált támadásai ellenére sem gyűlt össze az eddigi részidő alatt kevesebb támogató aláírás, mint ez történt egy relatíve zavartalanabb időszakban négy esztendővel ezelőtt, egyre többek számára kezd dacot szülő módon sértő lenni a bunyevác nép totális bekebelezését célzó mindinkább durvuló erőszakosság, egyre többek előtt kezd világossá válni, hogy ez a színjáték csak klikk jellegű szűkkörű csoportok egyéni érdekét szolgáló praktika. Ez nagy mértékben köszönhető a média azon többségi szegmensének is, mely számára lényeges szempont az emberek objektív tájékoztatása. Köszönet érte! Miként köszönet illet immár sokadszor is mindenkit, aki mellénk állt!

komment

süti beállítások módosítása