BUNYEVÁC HOLOKAUSZT

Tisztelt Megszólítottak!

Ne felejtsék el, hogy Önök is szorulhatnak az élet során segítségre. Ne felejtsék el, ha most nekünk segítenek, akkor azzal valahol önmaguknak, gyermekeiknek, unokáiknak és az őket követő generációknak is segítséget nyújtanak, mert hozzájárulnak ahhoz, hogy egy szép kultúra megmaradhasson a maga jellemző tradícióival, a maga egyedi sajátosságaival.

Egy nép, ha valahova beolvasztják, először csak sorvadásnak indul, egy darabig még úgy-ahogy agonizál, majd a beolvasztók szándéka megtestüléseként halottá válik! Meghal, enyészetté válik és a helyét elfoglalja egy olyan előttünk idegen kultúra, mely céljában semmivel sem különb, mint amikor idegen hordák próbálnak meg leigázni más népeket, megkaparintva azok javait és szülőföldjüket. És ha az adott nép hagyja magát, megadja magát a sorsnak, akkor onnantól beindul annak agymosása, és meglepően rövid idő múlva már ő maga kezdi hangoztatni azon mivoltát, amelybe valójában belekényszerítették. Ezt a már eddig is hatalmas károkat okozó agymosást szeretnénk megtorpanásra kényszeríteni, bunyevácainkat és az azokkal lojalitást vállalókat felrázni, és közös erővel elnyerni méltó helyünket azon a nemzetiségi palettán, melyhez a magyar alkotmány és a vonatkozó honi törvények szerint még akkor is jogunk van, ha ez a "nagy horvát biznisz" haszonélvezőinek nagyon nem tetszik.

Mindenkinek joga van "horvátoskodáshoz", csak éppen azzal bunyevácként elveszíti egyrészt önbecsülését, másrészt vérei és más olyanok előtt is a becsületét, akik tisztában vannak a megmásíthatatlan történelemmel, akiknek a szemében az identitástudat, a gyökerekhez való ragaszkodás, a hagyományok és az anyanyelv ápolása, azok más nemzetiségek előtti bemutatása becsülendő erény.

Könyörögve kérem bunyevácainkat, ne kövessék az olyan ordas megnyilvánulásokat, mint amikor némelyek merő érdekből önkontrolljukat veszítve idáig mennek el: sváb az apám, bunyevác az anyám, de én horvát anyanyelvűnek és identitásúnak vallom magam. Ez már végtelenül szánalmas ...