Vádolom Vízi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét!
2006.12.22. 07:58 Muity Mijo
Alapos okom van közérdekű adatok jogellenes eltitkolását feltételezni Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke esetében, amikor 2006. április 11-én aláírta, majd kiadta azt az MTA-állásfoglalást, melyben egy népcsoport javára részrehajló módon - ez a horvát kisebbség -, ugyanakkor egy másik népcsoport hátrányára - ez a bunyevác kisebbség -, egy még annál is súlyosabb diszkriminálást eredményező folyamatot indított el a bunyevác népi kezdeményezés kapcsán, mint amilyen utóbbiakat a kisebbségi törvény megszületése óta sújtja.
Kik rendelkeznek leginkább autentikus forrásokkal történelmünk megítéléséhez, ha nem egy ország tudományos akadémiája munkatársai?
Olyan történelmi adatokkal, melyek teljeskörű feltárása és rendelkezésre bocsátása egy adott konkrét kérdésben (lásd MTA-állásfoglalás kérése), össznemzeti érdeket szolgálhat.
Magyarország nemzetközi megítélését össznemzeti érdeknek tekintem, így biztos vagyok abban, hogy a velünk szemben elkövetett méltánytalanság a parlament ez évi plenáris ülésén, nem fogja öregbíteni amúgy is megtépázott tekintélyünket a világ előtt.
Logikus, hogy mi, akik a népi kezdeményezést tisztességgel lefolytattuk, minden eszközt megragadunk egy velünk szembeni tisztességtelenség orvoslására. Úgy hazai, mint nemzetközi fórumok előtt.
Magyarul: nem hagyjuk magunkat!
Senkinek sincs jogcíme ellopni egy népet, és senkinek sincs jogcíme ehhez intézményesen asszisztálni!
Senkinek sincs jogcíme ellopni szülőföldemet, a gyökereimet, a történelmünket, a legtermészetesebb módon tiltakozom ez ellen!
Nemzetközi-, kisebbségi jogban jártas személyekkel máris kapcsolatban vagyunk, de itt is jelzést adok arról, hogy minden további segítséget örömmel vennénk, nemes ügyünket megillető méltó végeredmény eléréséhez.
Sajnos máris ki kell mondanom, hogy itt csak karitatív segítségre számíthatunk, lévén szegények vagyunk, mint a templom egere.
komment
Címkék: segítség közérdekű adatok történelmi nemzetközi jogellenes karitatív jogcím megítélés eltitkolása ellopni
