HTML

BUNYEVÁC HOLOKAUSZT


Hogy áldozatnak tartom-e a magyarországi bunyevácokat?

Igen, annak tartom, annak vagyok kénytelen tartani.

Erre kényszerítenek másfél évtizede, de a 2006-os év "kisebbségi napja" óta még inkább erre kényszerülök.

Csakhogy!
Az a nem mindegy, hogy önként hozunk-e - mondjuk egy igaz ügy érdekében - áldozatot, vagy mások ránk erőszakolt akarata tesz áldozattá bennünket.

Az identitástudatunkat nem tudomásul vevő kisebbségi törvényt, akár még tekinthetném figyelmetlenségnek köszönhetőnek is (nem az), de a magyar parlament 2006. december 18-ai döntése már egy vérlázító konszenzus.
Egy példa nélküli konszenzus!
Amit bűnében még az sem kisebbít, hogy ez egy konspiratív megtévesztésen alapuló konszenzus a csordaszellemiség jegyében.

Nem más ez a szememben, mint egy relatíve békésnek tekinthető időszakban elkövetett népellenes bűn. Bunyevácok elleni merénylet, azok ellen, kik hitüket és reményüket tették a magyar parlament asztalára.
Népet még nem csaptak úgy orcán, ahogy ezt tették velünk azok, akiket választópolgárokként mi bunyevácok is hozzásegítettünk tisztségükhöz. Ahhoz a tisztséghez, melyhez tizennyolc képviselőt kivéve méltatlannak bizonyultak.

Muity Mijo
Baja

Ide írj!


Index fórum:

Mijo Baja Klubja




FACEBOOK oldalam

YOUTUBE oldalam


Creative Commons Licenc
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

Friss topikok

Linkblog

GÁLAI ANTAL ÉS KAMMERMANN CSABA AZ ÁLTALAM ÍNDÍTOTT BUNYEVÁC MOZGALOM NEMKÍVÁNATOS SZEMÉLYEI!

2011.03.16. 06:43 Muity Mijo




Tisztelt Honlaplátogatók!

Szeretném egyértelműsítetten tisztázni mi is valójában mindaz az internetes szférában, amihez a bunyevác mozgalom kapcsán, mint a nemzetiségi elismertetést kezdeményező személy kötődöm, mi az, ami tartalmában a nevemhez fűzhető.

Egyrészt ez a blog - Mentsük meg együtt a bunyevác népet!, másrészt a Bunyevác holokauszt, melyekben kizárólag én nyújtok folyamatos tájékoztatást, továbbá a saját tulajdonomat képező Bunjevac domain-névvel jegyzett honlap, annak szerbiai társhonlapja a Bunjevci portál teljes tartalmával, ezzel is demonstrálva harmonikus együttműködésünket testvéreinkkel.

Ezeken kívül abban az egyedi szerencsében van részem, hogy Magyarország legrangosabb hírportálja, az Index, Mijo Baja Klubja címen biztosít számomra klubfórumot tizenpár éve több tucatnyi témakörrel. Egyetlen olyan általam nyitott topik van az Index fórumán, mely nem ebben a zárt szegletben található, ennek a címe: SOS Mentsük meg együtt a bunyevác népet!

Még egy internetes környezetben fellelhető vagyok, ez az IWIW (International Who Is Who, azaz Nemzetközi Ki Kicsoda), de ez csak az ott regisztráltak számára tekinthető meg, az adatlapomhoz kötődő témakörök (topikok) és klubok tartalma az, ami a bunyevác missziót hivatott segíteni. Mindezek az adatlapomnál megtalálhatók.

Utóbb született két további megjelenítés is, az egyik a FACEBOOK oldalam, a másik pedig a YOUTUBE oldalam.

Egyéb olyan megjelenítések, melyek nem ezek közé tartoznak olyanok, melyekhez nincs közöm, melyek tartalmától a leghatározottabban elhatárolódom!

Egyrészt konkrétan a www.bunyevac.hu internetes portálra gondolok, mely gátlástalanul azt a látszatot kívánja kelteni, mintha együttműködésünk gyümölcse lenne. Ez köszönhető a benne látható számtalan olyan összeollózott-összelopkodott tartalomnak, melyek nem kis hányadában a hosszú éveken át folytatott, közszemlére tett gyűjtéseimből, internetes publikációimból, blogjaimból, a bunyevác mozgalommal kapcsolatos dokumentumokból lett gyalázatos hányavetiséggel összebarmolva, számtalan tévedést, megtévesztő és hamis állítást, pontatlanságot és általános fésületlenséget hordozva magában.
Másrészt a Facebook portálon megnyitott Bunyevác vagyok cím alatti, szimpatizánsokat gyűjtő oldal igyekszik olyan látszatot kelteni, mintha bármi közöm is lenne ennek létrejöttéhez.

Kijelentem: EHHEZ SINCS KÖZÖM, EZ IS KÉT KALANDOR PARTIZÁNAKCIÓJA!

E számunkra kártékony megjelenítések szerkesztői, Kammermann Csaba és Gálai Antal bunyevác ügyünk kapcsán hónapok óta nemkívánatos személyek!



komment

süti beállítások módosítása