HTML

BUNYEVÁC HOLOKAUSZT


Hogy áldozatnak tartom-e a magyarországi bunyevácokat?

Igen, annak tartom, annak vagyok kénytelen tartani.

Erre kényszerítenek másfél évtizede, de a 2006-os év "kisebbségi napja" óta még inkább erre kényszerülök.

Csakhogy!
Az a nem mindegy, hogy önként hozunk-e - mondjuk egy igaz ügy érdekében - áldozatot, vagy mások ránk erőszakolt akarata tesz áldozattá bennünket.

Az identitástudatunkat nem tudomásul vevő kisebbségi törvényt, akár még tekinthetném figyelmetlenségnek köszönhetőnek is (nem az), de a magyar parlament 2006. december 18-ai döntése már egy vérlázító konszenzus.
Egy példa nélküli konszenzus!
Amit bűnében még az sem kisebbít, hogy ez egy konspiratív megtévesztésen alapuló konszenzus a csordaszellemiség jegyében.

Nem más ez a szememben, mint egy relatíve békésnek tekinthető időszakban elkövetett népellenes bűn. Bunyevácok elleni merénylet, azok ellen, kik hitüket és reményüket tették a magyar parlament asztalára.
Népet még nem csaptak úgy orcán, ahogy ezt tették velünk azok, akiket választópolgárokként mi bunyevácok is hozzásegítettünk tisztségükhöz. Ahhoz a tisztséghez, melyhez tizennyolc képviselőt kivéve méltatlannak bizonyultak.

Muity Mijo
Baja

Ide írj!


Index fórum:

Mijo Baja Klubja




FACEBOOK oldalam

YOUTUBE oldalam


Creative Commons Licenc
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

Friss topikok

Linkblog

Gusztustalan horvát enyelgés a közszolgálati MTV nagy nyilvánossága előtt.

2010.02.13. 19:49 Muity Mijo



Az Országos Horvát Önkormányzat elnöke, Hepp Mihály már egy alkalommal igencsak elvetette a sulykot egy, a Népszabadság napilapnak nyilatkozott hebehurgyaságával, de az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója, Hrvatska Kronika című műsorában még inkább tetézte előbbieket.

A horvát mivoltát sváb apával és bunyevác anyával bizonygató Hepp Misó képtelen disztingválni, most az elmúlt évek alatt alaposan bejáratot házi tévécsatornájukon adták elő Balázs Mihály druszájával saját kis kutyakomédiájukat, amiből átsüt a félelem, átérződik az abbéli félsz, hogy ezek a megátalkodott bunyevácok az ő görcsös ellenkezésük dacára is képesek lesznek elismertetni magukat.

A fő célpont szerénységem, akit végtelenül átlátszó módszereikkel igyekeznek mindenáron a nagy nyilvánosság előtt lejáratva hiteltelenné tenni.

A nagy baj ott van, hogy ezt nem valamelyik hazai kereskedelmi, vagy horvátországi csatornán teszik, hanem a magyar állam egyes számú közszolgálati televíziója felhasználásával, mondhatnók, gátlástalan kihasználásával. Mert hogy a kisebbségi műsorokat rendszeresen igénybe vevők vélhetően nem arra kaptak szereplési lehetőséget, hogy egy másik kisebbség és annak képviselői lejáratására használják fel a műsoridejüket, az nagy biztonsággal borítékolható.

Íme az ominózus műsor, amelyből kiollózott képekkel illusztrálom azt a dialógust, ami Balázs Mihály műsorvezető és Hepp Mihály között zajlik: Hrvatska Kronika, 2010. február 10. (Filmszakasz ideje: 05:30 - 09:13)

Tehát a műsor házigazdája az MTV - Kisebbségi műsorok.

És akkor nézzük azt a negédes bájcsevejt (szöveghű rögzítéssel), amelynek a későbbiek során lesz még súlyos szerepköre, nem egy jelentős fórum előtt!

Hadd tolakodjak be harmadikként én is ebbe a maga egyszerűségében is lenyűgöző családi idillbe!


Balázs Mihály: Szerintem a kulcskérdés az, vajon az MTA elnöke megírta-e ama bátorító levelet - ahogyan azt egyes hírportálok közölték - avagy ez mégsem igaz.

Muity Mijo kommentárja: Úgy tűnik, Balázs Mihály szerkesztő-riporter számára az Országos Választási Iroda tisztelt munkatársai, és az Országos Választási Bizottság nagy tiszteletű tagjai alapossága megkérdőjelezhető, olyannyira, hogy az ő botor horvát agyában "kulcskérdésként" merül fel a kételkedés gondolata. Mert az, ami nincs egy Balázs Mihály kezében (mert miért is kellene, hogy legyen), engedtessék már meg, hadd lehessen a két intézmény birtokában, hiszen, ha ez nem így lenne, akkor az Országos Választási Bizottság a vonatkozó határozatában számára autentikus dokumentumként nem tett volna említést róla.

Az már csak másodlagos, ha nem is jelentéktelen kérdés, hogy Balázs Mihály, a magyar média szereplője miféle kollegalitást tanúsít akkor, amikor "egyes hírportálok közlését" is fenntartással fogadja.

Hepp Mihály: Sajnos a hivatkozott levelet ez idáig nem sikerült megkapnunk azoktól, akik a kezdeményezést tették, és az ehhez szükséges ezer aláírást összegyűjtötték. Az a levél, amit az MTA szóvívőjétől kaptunk, arról szól, hogy az MTA álláspontja a korábbihoz képest nem változott. Ezt a tényt az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatónője is megerősítette.

Muity Mijo kommentárja: Komolyan mondom, egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hova skatulyázzam be ezt a szerencsétlen Hepp Misót! Mert hogy valaki egy országos kisebbségi önkormányzat elnökeként, a nagy nyilvánosság előtt ilyen szánalmasan gyatra módon nyilatkozzon, az felveti mentális problémák fennforgásának az esetét is. Alkohol, vagy egyéb tudatmódosító szer befolyásolhatja zűrzavarosságában ezt az embert? Talány! Én is szoktam inni, egy riport előtt feszültségoldásként direkt jót tesz egy feles, na de annyit?

Mert ugyebár, Hepp vajon miért is sajnálkozik a fölött, hogy nekik - mármint őneki és az Országos Horvát Önkormányzatnak - "nem sikerült megkapni a hivatkozott levelet" tőlünk, azaz azoktól, akik 2006-ban éltünk a népi kezdeményezés lehetőségével, és a törvényi előírásokat bőven túlteljesítve azoknak eleget tettünk? Mióta is vagyunk mi olyan barátságban, kapcsolatban, alá- vagy fölérendeltségi viszonyban, hogy nekünk bármit is be kellene, vagy be illene mutatnunk holmi olyan Heppeknek és horvátoknak, melyek nemzetiségi történelmünk kiradírozására, bunyevác mivoltunk halálára apellálnak?

Továbbá, ha Heppék "tájékoztatást kaptak az MTA szóvivőjétől az MTA elnök állásfoglalásával kapcsolatban", akkor mi készteti Heppet és Balázst arra, hogy kételkedjenek ennek létezésében? Elég markáns ellentmondás keletkezik ebből! Holott Hepp szerint "még az MTA Kisebbségkutató Intézetének az igazgatónője is az ominózus MTA elnöki levelet véleményezi". Hogy mindehhez Tóth Ágnes igazgató asszony mit fog szólni, ha meghallja, azt csak Hepp tudhatja, mindenesetre nem irigylem ebben az ekként kialakult helyzetében.

Balázs Mihály: Az eredeti levélről tehát nem tudunk semmit.

Muity Mijo kommentárja: És Balázs Mihály rátesz az ellentmondás kisarkítására még egy lapáttal!

Hepp Mihály: Arról nem tudunk semmit. Ha ilyen levél egyáltalán létezik, akkor az nagyon veszélyes, és az MTA elnökének meg kell magyaráznia, ha pedig ilyen levél nem íródott, akkor a kezdeményezők becsapták ....

Muity Mijo kommentárja: Amit Hepp otrombábban már nem is tetézhetne, ugyanis meglebegtetve annak eshetőségét, amennyiben az általuk hiányolt dokumentum mégis létezne, azt ő részint "nagyon veszélyesnek tartaná" (vajon miért, és kire, kikre nézve), amit ráadásul Hepp szerint - Jézusom, mintha 'légy diktálna a sasnak' - "az MTA elnöknek meg kellene magyaráznia"! De Hepp, ha belendül, képtelen megállni és újfent visszatér fixa ideájára, de hevületében immár lazán átvált vádlóba, miszerint, ha nincs MTA állásfoglalás a kezemben, akkor én jól átvertem a ...., és itt megakad a valójában igen nehéz újhorvát nyelv művelésében.

Balázs Mihály: A nyilvánosságot.

Muity Mijo kommentárja: De Balázs személyében résen a tettrekész pajtás, aki riportalanyára hangolódva rögvest rásegít a nyilvánosságot.

Hepp Mihály: A nyilvánosságot és az Országos Választási Irodát, tehát felmerülhetnek büntetőjogi következmények is.

Muity Mijo kommentárja: Mire Hepp visszanyerve lélekjelenlétét folytatja a magvas gondolatmenetet, nem ám, hogy csak a "nyilvánosságot", hanem még az Országos Választási Irodát is "becsaptam", és hát ugye - néhai Strasznov Ignácot is lepipáló módon - lényegében az egész világot! Heppet a sorrendiség itt sem zavarja, hogy a nyilvánosság előtt előbb az Országos Választási Iroda kapta meg népi kezdeményezésem beadványa csatolt mellékleteként több más dokumentummal együtt az eddig tárgyalt MTA állásfoglalást, majd az Országos Választási Bizottság határozatát publikálva, MTI hírként derült ki először ennek létezése.

És a sok "ha" és "amennyiben" után miként fejezi be Hepp? Ha a mondvacsinált gyanúja igaznak bizonyulna, akkor valószínűsített gyalázatos tettemnek "felmerülhetnek büntetőjogi következményei is"!

Hepp végre fején találta a szöget: igen, Hepp Misó, valóban meglesznek mindennek a büntetőjogi következményei!


Hogy a zord hangulatot oldjam, idézem Heppünket: "sváb az apám, bunyevác az anyám, de én mégis horvát anyanyelvűnek és identitásúnak vallom magamat!
Igazad van, Misó, valljad, szíved joga, lelked rajta, de hogy emiatt hányan fognak még kiröhögni téged, tartok tőle, elképzelésed sincs. Én nem is értem, hogy ilyen demagóg viselkedés mellett miért nem horvátosítod a nevedet Heppicsre? Mennyivel hangzatosabb lenne így: predsjednik Mišo Heppič!


Kattints az egér bal gombjával a képekre!




komment

süti beállítások módosítása